Utazási élmények fotózása

2008. 11. 10. Budaházi Brigitta

Íme néhány személyes tapasztalaton alapuló praktikus fotózási tanács, amelyeket nyaralás alatt alkalmazhatunk.


A tavalyi olaszországi nyaraláson mindenhová elvittem a fényképezőnket és szinte mindent lefotóztam. Abban a kiváltságban volt részem, hogy férjem hordozható számítógépét is magunkkal tudtuk venni. Így esténként csak kimentettem az aznapi képeket, és másnap újra indulhatott a fotózás, nem kellett ügyelnem a fényképek számára! Dokumentáljunk mindent, ami történt, minden napszakról legyen legalább egy képünk! Örökítsük meg a látszólag evidens dolgokat is, mert már fél év múlva talán már csak kevés részletre fogunk emlékezni. Fényképezzünk makró képeket és félközeli portrékat valamint. Fotósbetegség, hogy mi magunk nem szeretjük kiadni a fényképezőgépet a kezünk közül, sőt, egyszerűen tiltakozunk az ellen, ha minket szeretne valaki lefényképezni. Próbáljunk meg ezen az érzésen. Okvetlenül készüljenek olyan képek is, amelyen mi is rajta vagyunk azokkal, akikkel együtt utaztunk. Hálásak leszünk majd évek múltán, amikor magunkat látjuk azokon a képeken, és merengünk az átélt élményeken.
A cikkben ismertetett elveket alkalmaztuk az alábbi alkotáson:
Nagyításhoz kattints a képre!
A bemutatott scrapbook oldal részletei és a hozzávalók listája megtekinthető a galériában: Budaházi Brigitta: Családi nyaralás 2007.
Később, scrapbookozás közben jól jönnek majd a tájképek és látképek az épületekről, a kilátásokról, nevezetességekről. A tájképek még jobban mutatnak, ha szerepel rajtuk valaki a családból is. Fotózzuk le az ételt amit ettünk, vagy magunkat, amint épp elfogyasztjuk. Készítsünk képeket az érdekes állatokról vagy olyan tárgyakról amelyeket biztos nem láthatunk máshol. Ezekről is készítsünk makróképeket, vagy látképet a hotelről, vagy a szállásunkról, napfelkeltékről és naplementékről is. No, és persze mindeközben persze az élmények átélésére is hagyjunk azért magunknak némi időt. Vidám fotózást kívánok!

Címkék: , ,
Kategória: Fotózási tippek, Legfrissebb

Kapcsolódó cikkek:
Nincs kapcsolódó cikk.
Tetszett ez a cikk?

RSS frissítések
Kérj e-mail értesítőt az új cikkekről

Regisztrálj és légy mindig naprakész!
Iratkozz fel hírlevelünkre! (hamarosan)