| 1. A szertartás előtt intézzük el, hogy a középen húzódó folyosóhoz legközelebbi széket kapjuk, így anélkül készíthetünk képet a bevonuló ifjú párról, hogy bárki eltakarná őket. |
| 2. Ha tehetjük ne használjuk vakunkat a szertartás alat, hiszen ezzel zavarjuk az ünnepelteket. |
| 3. Próbáljunk ki különböző, rendhagyó szemszögeket, olyat, amelyek meglepően jó fényképeket eredményeznek, például örökítsük meg az ifjú párt oldalról-alulról fotózott szögben vagy akár hátulról, amint távoznak a szertartás helyszínéről. |
| 4. A vendégeket se hagyjuk ki – a vőlegény és a menyasszony nagyon fognak örülni, ha később láthatják vendégeik egy-egy reakcióját, arckifejezését, amelyet esetleg élőben ők nem láthattak. |
| 5. Amikor a menyasszony először megjelenik álomszép ruhájában ne rá koncentráljunk (hiszen őt a professzionális fotós úgyis megörökíti), hanem inkább a körülöttünk álló vendégek reakcióját fotózzuk, amint először meglátják a menyasszonyt pompázni. |
| 6. Csípjünk el néhány lopva ejtett könnycseppet, a meghatottság könnyeit is. |
| 7. Kísérjük el az ifjú párt a hivatalos fotózásra, itt is elcsíphetünk néhány megismételhetetlen pillanatot, mint például egy meghitt beszélgetés vagy mosoly két beállítás között. |
| 8. …és amivel biztosan leveszünk majd mindenkit a lábáról: az apró részletek. Fényképezőgépünket állítsuk makró üzemmódra és örökítsük meg az asztali dekorációt, a gyűrűket az ifjú pár kezén, a menyasszony virágcsokrának finom részleteit vagy a hajnaltájt már alvó koszorúslányt. |
| Az esküvő után készíthetünk ezekből a gyönyörű, egyedülálló fotókból egy kedves ajándékot az ifjú pár számára: egy esküvői minialbumot. |
 |
|
A scrapbook oldal részleteit és a hozzávalók listáját megtekintheted a galériában:
Hámos Beáta: Esküvői minialbum
|