A 21 napos kihívás
A Scrapbookozzvelunk.hu-n népszerűek a kihívások. Most egy különleges, 21 napon át tartó kihívással ismerkedhetünk meg.
| Tavaly tavasszal részt vettem egy nemzetközi, 21 napos kihíváson, ami nagyon sokat jelentett számomra, sokat fejlődtem a 21 nap során – sokféle értelemben – és ennek kapcsán született az ötlet, hogy az élményeimet és tapasztalataimat megosszam mindenkivel. |
![]() |
| De menjünk sorjában! Mit is jelen scrapbook-os körökben a kihívás? Sokféle formában létezik, de mindnek közös a lényege: egy megadott szempont szerint kell egy scrapbook oldalt (esetleg albumot) készíteni. A megadott szempont lehet egy adott elrendezés szerint felépített oldal, esetleg csak megadott színeket/papírokat/kiegészítőket használhatunk – vagy egy idézetet kell feldolgoznunk: ehhez megfelelő képeket kell találnunk és saját érzelmeinket, értelmezésünket belevíve kell megalkotnunk az oldalt. Dehisz’ ezt már sok olvasónk ismeri, hisz fórumunkon és magazinunkban is rendszeresen szervezünk kihívásokat. Magam is rengeteg kihíváson és scrapbook-kal kapcsolatos játékon vettem már részt, mégis biztosan állíthatom: a 21 napos kihívás teljesen különleges és a maga nemében egyedülálló volt. A mondás szerint 21 nap kell ahhoz, hogy egy új szokást bevezess az életedbe (feltételezve azt, hogy minden nap rendszeresen ismételed, gyakorlod az új szokásodat). A TwoPeas oldal rendszeres látogatója vagyok – az egyik hírlevelükből értesültem Rhonna Farrer 21 napos kihívásáról. Ő már tizenharmadszor volt ennek a kihívásnak a házigazdája – és az eddigieknek is nagy sikerük volt. |
![]() |
| Rhonna egy Amerikában élő designer, családanya, scrapbook-rajongó. Egyedülálló, különleges stílusa van, amelyet mindenki könnyen felismerhet kacskaringóiról, motívumairól és vidám színeiről. Főként digitális kit-jei ismertek, de a hagyományos scrapbook hívei is használhatják termékeit, mert az Autumn Leaves-nek is tervez papírokat, kiegészítőket. Különlegesség, hogy ő nemcsak házigazdaként, hanem résztvevőként is beszállt a kihívásba: minden nap új idézetet rakott fel az oldalra (gyönyörűséges digitális formában), valamint mindennapra adott inspirációul szolgáló képeket, linkeket, ötleteket – és nem utolsó sorban mindenkit támogatott fórumhozzászólásokon és kommenteken keresztül. (Egy-egy tőle kapott komment nekem is mindig szárnyakat adott, nem beszélve arról amikor felsorolta mely országból vesznek részt a kihívásában – és közte volt Magyarország is.) Ezeken felül pedig minden napra elkészítette a saját oldalát, a saját albumába. Velünk együtt élte át a kihívás könnyű és nehéz pillanatait. Na de térjünk rá a konkrét kihívásra. Mit is kellett csinálni? Az indulásnál két dolog volt a fontos: 1. keressünk egy albumot, amelyben minden nap alkotni fogunk valamit, 2. tűzzünk ki egy célt, egy új szokást, amelyet be szeretnénk vezetni a mindennapi életünkbe. Minden nap az adott idézetnek (vagy az új szokást előmozdító bármely más gondolatnak vagy idézetnek) megfelelő oldalt kellett készíteni, mindenkinek a saját stílusában, a saját ízlése szerint. Ezeket fel kellett tölteni a 2Peas galériájába és belinkelni az adott fórumban – ahol egyébként aktív társalgás folyt, egymást biztattuk, mert persze volt, aki leszakadt, volt aki elkedvetlenedett. A 21 nap alatt nagyon jó kis csapat jött létre, így látatlanban is – és rengeteg csodás alkotás született. |
![]() |
| Sokan sokféle célt tűztünk ki magunk elé: Rhonna a cukorról mondott le, volt aki a scrap-stúdióját szedte rendbe (célul kitűzve, hogy ezentúl mindig rendben tartja), volt aki fogyókúrába kezdett, volt aki elkezdett rendszeresen mozogni. Sokan inkább a kreativitás felé fordultunk: például minden nap festeni, minden nap digit gyakorolni, elfogadni a saját stílusunkat – ezek voltak a leggyakoribb célok. Az én elhatározásom – és amiről az albumom szól – az élet pozitív dolgaira való jobb odafigyelés. Menetközben ez persze átalakult – de ezt inkább kibővülésnek gondolnám. Amit sikerült elérnem ezalatt a 3 hét alatt:
Nem volt mindig könnyű, azt beismerem, de megérte! Fontos volt, hogy volt az egész mögött egy olyan összetartó erő, mint amit Rhonna jelentett, volt egy fórum, ahol egymást támogattuk és az egymásnak írt kommentek is sok erőt adtak a folytatáshoz. |
| A kihívás befejeztével egy jóleső, ámde szomorú érzés szállt meg mindenkit. Büszkék voltunk magunkra, hogy véghezvittük amit elhatároztunk, de annyira szokásunkká vált az egész mechanizmus (is), hogy ez nagyon hiányzott utána… |
![]() |
| Most, egy éves távlatból visszatekintve nagy szeretettel gondolok vissza erre a 21 napra. Úgy érzem, hogy elindított az úton, amely a scrapbook és saját magam megismeréséhez vezetett. Átlapozgatva akkori oldalaimat, úgy vélem rengeteg minden megvalósult abból, amit ott csak vágyként fogalmaztam meg. Mostmár tudom, hogy valóban elkezdtem az élet pozitív dolgaira figyelni a mindennapi életben és ez szokásommá vált. Mindenkit bíztatok, hogy állítsa magát minél több kreatív kihívás elé, hiszen ezáltal rengeteg fejlődés érhető el. A Scrapbook.hu fórumán napról-napra, hétről-hétre újabb kihívásokon vehetünk részt, vágjunk hát bele! |
|
|
Kategória: Hagyományos, Hagyományos projektek, Legfrissebb
Kapcsolódó cikkek: |
![]() |
Tetszett ez a cikk? RSS frissítések Kérj e-mail értesítőt az új cikkekről Regisztrálj és légy mindig naprakész! Iratkozz fel hírlevelünkre! (hamarosan) |







