Képeslapot küldeni jó!
2010. 09. 29. Somogyi Janka
A 21. század elején, az internet és az mms világában már kicsit avíttnak tűnhet a gondolat, hogy egy hagyományos képeslappal üzenjünk valakinek. Mégis, a képeslap helyet követel magának a modern korban is: világszerte rengetegen készítik vagy éppen gyűjtik ezeket a kis kártyákat, a személyes üzenetek hordozóit.
![]() |
| Mucsi Sándorné: Képeslap készlet |
| A mai napig vita tárgyát képezi, ki és mikor “találta fel” az első képeslapot, melyben számos ország magának követeli az elsőbbség jogát. Az azonban tény, hogy az első képes levelezőlapok a 17. században jelentek meg. A kézzel rajzolt ábrával ellátott levelezőlapokat nagyon kis példányszámban készítették és borítékban adták fel őket. A nyomtatás elterjedésével aztán lehetővé vált egyre nagyobb utánnyomással is gyártani a kis üdvözlőkártyákat. A ma ismert képeslapok megjelenése azonban a 19. század végéig váratott magára. Az első képeslapok egyik oldalát a címzés foglalta el teljes egészében, míg a kép a hátoldalon kényszerült osztozni a megírandó szöveggel. Így érthető okból a képek mérete a lap felületének (legjobb esetben is) csak a felét foglalhatta el. |
| Csak a 20. század elejétől jelennek meg a mai formában ismert képeslapok, és ettől az időszaktól datáljuk a képeslapgyűjtés szokásának kialakulását is. A hatalmas érdeklődés hatására a kiadók jobbnál jobb ötletekkel, humorral, nyomdatechnikai eljárásokkal állnak elő, s ez persze tovább fokozza az érdeklődés lavináját. A legkedveltebb lapok közé a művészek által rajzoltak vagy festettek tartoznak, amikből nagy sorozatok születtek. Nagy siker az átvilágítós képeslap is, amely fény felé tartva egy másik képet tesz láthatóvá. |
| A képes üdvözlőlapok diadalmenete azonban nem ért véget a múlt század elején, napjainkban újra virágkorát éli. Nagy örömünkre immár a kézzel készített képeslapok is egyre nagyobb teret hódítanak, hiszen egy ilyen lap készítésekor az átadott gesztuson kívül még az elkészítésre szánt idő is hozzáadódik értékéhez. |
| Szerencsére számos scrapbook technikát ötvözhetünk, amikor képeslapokat készítünk: mind a kartonokat, mind a mintás albumpapírokat gyönyörűen felhasználhatjuk. Nem beszélve persze a kiegészítőkről: hiszen egy-egy virág vagy matrica nagyon feldobhatja alkotásunkat. A legnépszerűbb képeslapkészítő technikának mégis a bélyegzést nevezném, hiszen egy pecsételt és színezett motívum nagyon feldobhatja alkotásunkat. De használhatunk nyomtatott vagy kártyaként kapható képeket is képeslapunk fő díszeként. Egy scrapbook alkotással szemben a képeslapoknak megvan az az előnyük, hogy viszonylag rövid idő alatt, minimális alapanyag-ráfordítással elkészíthetőek. Kikapcsolódásként is belefoghatunk készítésükbe, így ha ajándékozásra kerül a sor, akkor csak elő kell vennünk az egyedileg készített lapjainkat és beleírni jókívánságainkat. |
| A Scrapbook.hu-n külön galériát biztosítunk a képeslapok számára. Illusztrációnkban tagjaink és Kreatív Csapatunk ebbe a galériába töltött alkotásaiból válogattunk egy csokorra valót. |
![]() |
![]() |
| Budaházi Brigitta: Isten éltessen! |
| Dobos Tímea: Boldog Karácsonyt! |
| Farkas Bernadett: Köszönjük |
| Csizmadia-Fáth Edit: Mamikának |
| Nagyon trendi és formabontó, ha valamilyen izgalmat csempészünk alkotásunkba: például készíthetünk érdekesen nyíló vagy különböző formájú lapokat (például: alma, házikó, muffin stb.). Lássunk ezekből is néhányat! |
![]() |
![]() |
![]() |
| Virág Éva: Rendhagyó képeslap |
| Tóth Ágnes: Fiúcska születik |
| Molnár Ibolya: Névnapi képeslap |
| Csete Zsófia: Egy kicsit más |
| Wagner Éva: Szülinapra tesómnak |
| Ha pedig a papír és az olló még távol áll tőlünk, digitális képeslapokat is készíthetünk. Kedves gesztus, ha például az illető születésnapja alkalmából készítünk számára egy digitális képeslapot, melyet e-mailhez csatolva, vagy az általa gyakran látogatott közösségi portál galériájába feltötve adunk át neki. Digitális hozzávalóinkat akár ki is nyomtathatjuk és segítségükkel hibrid képeslapokat készíthetünk. Nézzünk most néhány digitális, illetve egy hibrid képeslapot: |
![]() |
![]() |
| Varga Franciska: Boldog születésnapot! |
| Budaházi Brigitta: Betsie-nek |
| Korsós Szabina: You are my sunshine |
| Budaházi Brigitta: Szöszmöszinek |
| Ha Te is szívesen készítesz képeslapot, vagy ha még nem készítettél, de szívesen kipróbálnád, akkor itt a remek lehetőség, olvasd el a Képeslapkészítés Világnapja alkalmából szervezett segélyakciónkat! |
| Forrás: Erdélyi képeslap .hu Régi képeslap.atw .hu Logoterv .hu |
Kategória: Fogalomtár, Hagyományos, Hagyományos projektek, Képeslap készítés, Legfrissebb, Olvass és alkoss
Kapcsolódó cikkek: Nincs kapcsolódó cikk. |
![]() |
Tetszett ez a cikk? RSS frissítések Kérj e-mail értesítőt az új cikkekről Itt kérd a Scrapbook Hírlevelet! Regisztrálj és fejleszd scrapbook tudásodat! |


















