 |
| |
 |
| Hutás-Tóth Diána: Wonderful |
| |
| Ezt az irányzatot Didó hozta el kis hazánkba, és csodálatos alkotásai közül a Wonderfulra esett a választásom. |
| |
| Talán a karácsonyi hangulata vagy a játékossága fogott meg, mindenesetre most ez az egyik kedvenc oldalam Diától. Ha jártatok már a galériájában, akkor rendezettség és harmónia fogad benneteket, amely az egységes, fehér háttér használatának köszönhető. |
| |
| Nem is olyan könnyű fehér hátteret használni, mert csínján kell bánni a színekkel. Nézzük meg, Dia ezt hogyan csinálja! Amikor szemügyre vesszük az oldalt, a legszembetűnőbb rajta a fotó, amely egyben a fókuszpontot is képezi. Nagyon fontos egy fehér hátterű oldalnál, hogy a fényképen is világosítsunk, sőt akár a színein is tompíthatunk. Ezáltal csökkentjük a fehér háttér és a színes fotó közötti erőteljes kontraszthatást. |
| |
| Azzal, hogy a fotónak csak a felét látjuk – hiszen a másik felét a kis, kötött pulóver eltakarja –, játékra hív bennünket, hogy nézzünk a pulcsi alá. Így észrevétlenül jobb irányba, a virág felé tereli a tekintetünket. Észre kell vennünk, milyen fontos a minimál oldalaknál (is) az árnyékolás. Diánál térben kiemelkednek az ágak, melyek az alatta elhelyezett, szürke hópelyhekkel együtt átmenetet képeznek, tompítva a kontrasztot a fotó és a papír között. A rózsaszín virágos ág visszavisz bennünket a fotóhoz, hiszen Mia ruhájának színével harmonizál, majd tovább vezet lefelé, a címfelirat irányába. |
| |
| Mindenképpen kellett a függőleges címfelirat alá az a nagy csillag, mert a fotó és a körülötte lévő díszítés nagyon hangsúlyos. Így fokozatosan szoktatja vissza a szemünket a fehér alaphoz, ahol játékosan, egy térben elhelyezett pillangóval ad keretet a fénykép és a felirat együttesének. A keretet a virág, a pulcsi, a baloldalon lévő, hangsúlyosan barna ágdarab, valamint a pillangó hasonló színe (barna, bézs) adja. Ezeket a pontokat összehúzva kapunk egy képzeletbeli háromszöget. Ha megnézzük a (rózsaszín kiegészítőjeként szolgáló) zöld színt, az is ugyanúgy, három pontban a fotó körül helyezkedik el, hogy még jobban oda vonzza a tekintetünket. A lehulló, kis csillagok és a wonderful felirat pedig szépen visszavezetik a szemünket a fotóra. Az, hogy az oldal más területein nem használt rózsaszínt, csak a fotó körül, még jobban kiemeli a fókuszpontot. |
| |
| Ami biztos Dia minimál oldalainál, hogy a háttér nagy része üres marad, valamint az alapszíneken (feketén, fehéren, szürkén és barnán) kívül még egy-két élénk színt használ, hogy kiemelje a fókuszpontot. A kontrasztok erősítésével vagy tompításával láthatatlanul vezeti a szemünket. Az egész térbeli hatást pedig a tökéletes árnyékolással éri el. |
| |
| Sorozatunkban szeretnénk bemutatni, mitől is jó egy scrapbook oldal. A legtöbben nem szabályok szerint alkotunk, legalábbis látszólag. Ösztönösen érezzük, mit hova kell tenni, mekkora méretben, milyen színben. Csak az oldal elemzésekor látszik, hogy tudattalanul, de bizonyos szabályok mentén alakítottuk ki a végső konstrukciót. |